2015. október 4., vasárnap

Búvóhely lakás pár órára

Az interneten a búvóhely szóra rákeresve, számtalan lehetőség közül választhatunk. Ki-ki vérmérsékletének, és pénztárcájának megfelelően választhatja ki a számára legtutibb szerelmi fészket. Lényeges árkülönbségek nincsenek. A legtöbb esetben van egy minimum foglalási idő, ez általában 3 óra, amiért 4-5 ezer forintot kérnek. Aki pedig  több órát, esetleg egy egész éjszakát szeretne kettesben tölteni szerelmével, annak értelemszerűen kicsit mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.
Az alap ellátás a legtöbb esetben minden lakásban adott: tiszta ágynemű, törölköző, gépesített berendezés, Tv, HiFi, internet hozzáférési lehetőség. Ami különbség lehet az adott helyszínek között, az leginkább a berendezésben térhet el. Akik kicsit, vagy esetleg nagyon túlfűtöttebb erotikára vágynak, valami plusz turbózással, azoknak sem kell messzire menni: tantra fotel, swinger hinta, jakuzzi, bujaságra inspiráló fények, illatok....kiegészítők végtelen tárháza várja az erre éhes párokat. A foglalás két személy részére értendő, de bizony előfordul, hogy nem ketten, hanem hárman szeretnének áldozni a "boldogság oltárán". Nem minden tulajdonos nyitott ezekre az extra igényekre, ezért érdemes ezt még a foglalás előtt tisztázni vele. Ha fogadják is a harmadik vendéget, akkor számolnunk kell plusz költséggel, úgymond felárral.
És vannak a kevésbé szexre-erotikára kiélezetten berendezett lakások. A cél lényegében ugyanaz: kettesben eltölteni néhány nyugodt, kellemes órát a kedvessel:-)

Ami fontos, és az előző blog bejegyzésem folytatása lenne, az a diszkréció kiemelt fontossága. Összehasonlítás egy szálloda, panzió, motel, hotel.....bárminek nevezzük is, és a búvóhely lakások körülményei. Mi is történik, ha egy ilyen lakásban gondolkodunk? Mint már említettem, az interneten számtalan ilyen lakás közül választhatunk. Az igényeink függvényében. Telefonon vehetjük fel a kapcsolatot a kiválasztott lakás tulajdonosával, vagy a megbízottjával.. Időpontot egyeztetünk, először a kedvessel.......és utána érdemes a lakás üzemeltetőjével, hogy arra az időpontra biztosan van-e hely.  Ekkor kapjuk meg a pontos címet. Majd amikor elérkezik várva várt idő, megérkezünk a megadott címre, diszkréten leparkolunk, beleolvadva az utcai forgalom szürkeségébe. És innentől felgyorsulnak az események.....felcsöngetünk kaputelefonon, beengednek. Máris a lakásban vagyunk, pár szóval egyeztetünk, kulcsot kapunk, fizetünk, és nem telt el egy perc sem, már becsukódott mögöttünk az ajtó. Fel sem eszméltünk, már csak mi ketten vagyunk, és.......szóval azok a keserű fajta izzadtságcseppek kimaradtak, és csak azok az édesek ragyognak esetleg a homlokunkon:-)
Egy otthonosan berendezett, hangulatos kis lakás, ahol egy olyan meghitt környezetet szeretnénk biztosítani a szerelmespároknak, ahol igazán jól érzik magukat. Akár néhány órára, vagy éjszakára, esetleg egy egész hétvégére. A MeZolinda Búvóhelyen. Mondhatjuk, "ez itt a reklám helye"  A sajátom, a legjobb dolog, amit elkezdhettem életemben. Aki esetleg most történeteket vár tőlem, az sajnos csalódni fog. Nem fogok titkokat elárulni, a vendégeink tabu témák. Őket mind megtartom magamnak:-) Külön-külön mindegyiket szeretem, mindegyiket másért. Minden pár egy külön sors, egy szép történet, de csak bennem.  De erre még visszatérek, később.....
És az első találkozásom egy ilyen búvóhely lakással..... mielőtt bárki valamilyen romantikus, esetleg zaftos történetet vár, hát ki kell ábrándítsam. Életemben először, jó pár évvel ezelőtt, a volt férjem titkosnak hitt
 telefonjának, legtitkosabbnak vélt telefonszámai között fedeztem fel.......és nem én voltam a "szerencsés", akivel ezt a titkot megosztotta:-) De erről legközelebb....
folyt.köv.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése